2013. december 29., vasárnap

Vörös Riasztás



Vörös riasztás

Mottó:
„A zsidó az nem nép, nem nemzet, nem vallás, hanem egy faj, egy állapot, az emberség minden formáját nélkülöző életmód, mely elnevezés igaz mindenkire, aki másokon élősködik.”
(Hun Vérfarkas)

A Közegészségügyi és Járványelhárító Főfelügyelet rendkívüli közleménye.

Nemzetünk egészséges életmódjáért és megmaradásáért érzett felelősségünk teljes tudatában az alábbiakról tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot:
Régóta sejtjük azt, ami mára bizonyított tény, a Föld egész népessége, de különösen a Kárpát-medencei magyar nemzet egésze, halálos kórban (és korban) szenved.
A kór – bacillus hebraicus  (a köznyelv szerint élősködő szidó) – ismérvei:
Alaptípusuk messziről érzékelhető minden érzékszervünkkel.
Ha látjuk őket, akkor messziről felismerhetjük kacsaszerű billegő járásukról, kilincs méretű ormánnyal elcsúfított bárányforma fejükről. Ha undorodva elfordulunk tőlük, azon nyomban meglop, kirabol. Bár manapság már annyira elszemtelenedtek, hogy szemünk láttára is megteszik ugyanezt.
Ha elkövetjük azt a hibát, hogy halló távolságra kerülünk hozzájuk, akkor a többnyire affektáló, hl®accsoló torokhangjuk teszi nyilvánvalóvá kilétüket. Amennyiben figyelmet is áldozunk rájuk, megállapíthatjuk, hogy minden szájukból kijövő hang, hazugság.
Ha felesleges kockázatot vállalva, közelítünk hozzájuk, nem kell szélirányba állnunk ahhoz, hogy testük által árasztott fertelmes mosdatlan szagukra felfigyeljünk. Legjobb, ha elővigyázatosan egy kanális nyílása fölé helyezkedünk, mert ez esetben az onnét feláramló illatok némelyest enyhítik a szemben álló biológiai képződmény fertelmes bűzét.
Az alaptípus egyáltalán nem dolgozik, alkotó tevékenységet nem végez (persze van munkahelye), viszont jól él. Ettől függetlenül állandóan rossz sorsa iránt panaszkodik, mindenki mást, aki nem közéjük tartozik, megállás nélkül szidalmaz. Gójoknak – állatoknak – tekinti azokat, kik nem az ő almából valók. Elméleteket gyárt – mint például a holokamuka – hogy neki mily sanyarú a sorsa, miközben háborúkat, világégéseket, ember és ember között békétlenséget szít, csak és kizárólag a saját haszna érdekében. Nem átallja a természet erőit mértéktelenül kizsákmányolni, azt saját tulajdonának tekinteni, végső soron azt elpusztítani. A kezükben tartott pénz hatalmával, uzsorával szipolyozzák, taszítják a rabszolgasorsnál is méltatlanabb helyzetbe az emberiséget, miközben lassan, de módszeresen kipusztítják a Föld minden más élővilágát is.
Amikor kiemelik a Föld mélyéről az utolsó csepp olajat, vagy amikor kivágják az utolsó élő fát, vagy amikor nagyobb terméshozam reményében visszafordíthatatlan mértékben vegyszerezik a termőföldet, vége lesz a világnak. A határán vagyunk, már látszik a vége.
A díszesebb példányaikat, akiket kifinomult rafinériával, és utolérhetetlen aljassággal ruházott fel az ő Kiagyalójuk és Teremtőjük, összefoglaló nevükön politikusoknak hívjuk, vagy bankárosnak, aki „jó szándékkal” kölcsönt ad, persze megfelelő fedezet mellett. Vagy bírónak, ügyésznek, ügyvédnek, akik az „igazság bajnokaként” az általuk kreált jog eszközével osztják az észt, természetesen a kárunkra. Ingatlannal kereskednek, vagy áru felvásárló és elosztóként az árakkal manipulálnak. Színészkednek, a médiában „szórakoztatnak”, megrendelésre (vagy zsigerből) hazug újságot írnak. Maffia hálózatot működtetnek. A drog és a szex ipar minden ága hozzájuk tartozik. Milliárdos tételekben büntetlenül adót csalnak. Ja, és „gyógyítanak”, mint orvosok. Vegyigyárak által előállított termékekkel, mérgekkel. A Természet adta gyógymódokat elutasítják, nevetségessé teszik, végső soron tiltják. Persze, mert nincs meg rajta az őt életben tartó haszon…
A fizikai munkát illetően minden megoldás érdekli, csak ne neki kelljen csinálni. Háztetőn belőlük eddig csak „hegedűst” láttam – akkor is a vágyott gazdagságról óbégatott -, de bádogozni, cserepezni még egyet sem, soha.
A velük való közös háztartás az életre veszélyes! Az már a vég kezdete, mert az emberiség még embernek mondható megmaradt részét nemi úton terjedő biológiai fertőzéssel, a „szaporulat” által taszítja romlásba.
A hím és nőstény egyedek, a kiváló színészi képességeik birtokában eljátsszák, hogy ők emberek. Sajnos az első pillanatban nem látszik, hogy az alapvető emberi tulajdonságokkal, mint az erkölcs és morális érzék, nem rendelkeznek, mert gondosan titkolják.
Amikor már elszórták jó helyre a saját magjukat, vagy befogadták méhükbe az emberanyagot, megtörtént az emberiség erkölcsi rombolása. Itt, ez időre bevégezték dolgukat. Ekkor kimutatják a foguk fehérjét. Követelődzővé, telhetetlenné, másokkal szemben iriggyé, maguk irányába önteltté válnak. Előjön belőlük a „kiválasztottság” képzete. Ha a gazdaállat, akinek addigi jóléti mivoltát köszönheti, nem teljesít a továbbiakban igényeinek megfelelően, akkor kihasználva annak jóindulatát, kizsigereli, kisemmizi, majd minden emberi érzést nélkülözve, gonoszul, kéjes érzésekkel telítve, lapátra teszi.
Nem érdekes? Ez a probléma nem mai keletű. Évszázadokkal ezelőtt is erről értekeztek, akik felismerték a biológiai fertőzöttséget. Azóta nem nyílt ki a szemünk? Lehet, hogy megérdemeljük a sorsunkat?

Így ír Luther Márton:
".. és aztán örökre kiutasítani őket ebből az országból. Mert, mint hallottuk, Isten haragja olyan nagy, hogy lágy elnézés csak rosszabbá teszi őket, amíg kemény könyörületesség kissé megváltoztathatja őket. Ezért, mindenképp el velük!"
„Mit tegyünk mi keresztények ezekkel az elutasított, megbélyegzett zsidó emberekkel? Alkalmazzuk rájuk más országok bölcsességét, mit pl. Franciaországét, Csehországét, Spanyolországét, stb.., akik először benyújtották nekik a számlát a kiuzsorázott javakról, aztán kiutasították őket az országból…..Isten annyira haragszik rájuk, hogy lágy könyörületesség csak bűnösebbé teszi őket, míg kemény bánásmód csak kevéssé javítja meg őket. Ezért: el velük! " (Luther Márton 1543-ból)  

Ez pedig egy másik tisztánlátó írása:  
„A zsidó egyik legtipikusabb változása az a képessége, hogy úgy szívja áldozatai vérét, és gyengítse azt, hogy észrevétlen maradjon, és a zsidó eszközei és technikái erre a célra az idők során egyre finomabbak lettek, és ezekre nincs példa más élőlényeknél. Tekintve ezeket a technikákat meg kell-e lepődnünk azon, hogy néhány nemzsidó, akiket a legjobban gyöngített a zsidók vérszívása a legelszántabb zsidóvédők, és képesek halálos csatákat vívni zsidó "jótevőik" javára? Teljesen képtelenek arra, hogy fölismerjék a veszélyt, vagy a parazitatámadás alattomos voltát.
A parazita jelszava "mindig vegyél el". Lepjen meg bennünket, ha ezt a jelszót megtaláljuk a parazita csoport irodalmában? Most megkérdezzük az olvasót, melyik csoport jelenik meg újra és újra a történelemben, egyik kultúra után a másikban? Melyik csoportot utálta a gazdanép mindig? Melyik csoport szerepe volt gyakran meghatározó a kultúrák hanyatlásában és tönkremenésében? Melyik csoport kedvel és támogat mindenféle degenerációt? Melyik csoport foglal el mindig bizonyos pozíciókat a gazdanépben? És melyik csoport utasít el mindenféle alkotó tevékenységet bármely kultúrában, és ehelyett hű marad jelszavához" "Mindig csak vegyél"., és elutasítja, hogy hasznos vagy megfelelő ellenértéket nyújtson?

A zsidók ismertek a fentiekről.

El kell ismernünk az élet egyik alapvető törvényét. Ha a gazda nem tudja kilakoltatni a parazitát, lassú degenerációs törésbe süllyed, betegségbe és halálba. Ha ki tudja lakoltatni a parazitát, gyorsan száll fel új magasságokba, nagy teljesítményekre lesz képes és jómódú lesz.”
  

Régen megérett az idő, hogy egy tisztító kúrának vessük alá magunkat, és megszabaduljunk ettől a krónikus betegségünktől. Küldjük őket ahová valók. Egy melegebb éghajlatra.
Ismerek ilyen helyet, ott van például a Halálfa Szára.

Az önvédelem a Teremtőtől kapott jogunk és kötelességünk! Nem élhetünk vissza vele! Megmaradásunk, a jövő generáció érdekében ismerjük fel a veszélyt! Értsük meg, hogy az emberiség nem homogén, ahogyan ezt annyira szeretnék velünk elhitetni. Földünkön élnek emberek, és nem emberek! Emberré az erkölcs és morál megléte teszi az alanyt. Ennek hiánya az nem ember, hanem álember! Egy másik élet minőség! (hivatkozok a szöveg elején lévő Mottóra).

A legveszélyeztetettebb helyzetben Te vagy, átlagember!
Te, az átlag magyar, aki bőszen készül a választásokra, hisz meggyőződéses demokrata vagy, bár e szó jelentésével sem vagy tisztában.  Ha tisztában lennél, akkor tudnád, hogy néphatalmat jelent. Ugyan már ember! Mi hatalmad van? Azt gondolod, választhatsz. Mégis kik közül? Nézz már körbe, mi a felhozatal! Mindegyik bizonyította már, hogy címeres gazember, mind elárulta már a Nemzetet, a Hazát! Az, aki még nem, alig várja, hogy megtehesse, mert az még a meggazdagodás előtt áll!
Te vagy az, aki meggyőződéses narancs, vagy piros színű hívő vagy és nem látsz el csak az orrodig. A többi „demokrata” pedig – aki nem narancs, vagy piros lelkületű –, még hisz a nemzeti színű pártmesében.
Azt hiszed, hogy a magyar parlament teérted van, pedig nem más, mint egy idegen érdekeket szolgáló pénz elosztó központ. A világ legjobban fizetett varieté színháza, ahol az „Állam irányítása” című darabot játsszák, a jó voltodból igen nagy sikerrel. Még vissza is tapsolod őket. Nem veszed észre, hogy a kettős szereposztás ugyan azt a színjátékot adja elő ciklusról, ciklusra.
Te vagy az, aki a Retek Klub és a Telaviv 2 emlőin nevelkedsz. Onnét szívod magadba a kultúrát. Nem látod csak a földi hívságokat, a talmi csillogást, leghőbb vágyad, hogy bármi áron ünnepelt, ismert valakivé, vagy ha így jobban érted celebbé válj. Lassan-lassan beléd nevelik, és el is hiszed, hogy az egyneműek csókja édesebb. (brrrrr)
Igazi plázahívőként, a nyugati termékek lelkes fogyasztójaként azt sem veszed észre, hogy szeméttel, génmanipulált termékekkel etetnek.
A hagyományőrzők szerinted magyarkodnak, érdekükért markánsan kiállókat pedig csőcseléknek, nácinak nevezed, bár ennek a szónak az értelmével se vagy tisztában.
Begyepesedett agyú, szemellenzősként lelkes „védőoltás” alany vagy, akinek a madárinfluenza az valós veszélyforrás, a chamtrail pedig kondenzcsík. Nem hiszel a HARP technológiában, és még csak nem is hallottál az Új Világrendről, pláne nem az emberiség zömét kiirtandó terveiről.
Azt sem veszed majd észre, ha egy hosszú menetoszlopban találod magad és a biológiai hulladék égetőmű felé terelnek. Azt gondolod, hogy a jóságos Állambácsi a melegedőbe hajt Téged!

Ébredj ember, amíg nem késő! Aztán tedd a dolgod!

Első lépcsőben félelmek nélkül terjeszd az igazságot, szeresd a te FÉLE(!) barátodat, mint tenmagadat, de NE(!) gyűlöld az ellent!
„Fegyver nélkül hatékonyan harcolni az igazság kimondásával, és annak tovább adásával lehet!”
(W. Sexpeare) (jól írtam a nevet, nincs tévedés)
Aztán majd meglátjuk, milyen lehetőséget teremt nekünk a mi Öreg Istenünk a további cselekvésre…
A cél, hogy EMBEREK kerüljenek a Magyar Parlamentbe, akiknek a dolguk nem az, hogy irányítsanak, hanem hogy irányt mutassanak. Azután hagyják békében a magyart alkotni, teremteni. A leendő államirányítás további feladata a közösség érdekeit szolgáló elképzeléseket támogatni, megvalósulásukat elősegíteni, aki pedig ebben gátolni igyekszik, azoktól megvédeni.

Kiskunlacháza, 2013. december 7.                 
                        
Orosházi Ferenc
Közegészségügyi főfelügyelő jelölt keze alá dolgozó, helyettes segéd gyakornok

2013. június 24., hétfő

Vádirat az emberiség nevében

„V Á D I R A T  A Z   E M B E R I S É G   N E V É B E N !”
(A Magyar Katonai Kémelhárítás (MNH) dokumentuma.
INKVIZÍCIÓ = POLITIKAI RENDŐRSÉG!
(„A Sátán uralmának 2013-ik évében.”)
„S z e l l e m i H a d v i s e l é s a z E m b e r i s é g e l l e n!”
(inkvizíció = kényszervallatás, inkvizítor = kényszervallató)
(az inkvizítor valójában „vallásrendőrség”= politikai rendőrség)
(politikai rendőrség = a gondolat szabadságának korlátozása)
A Szellemi Hadviselés a fegyveres harc bújtatott(!) formája!

„Minek gyilkoljunk, ha az eszmével is pusztíthatunk!” (*)

M E G Á L L A P Í T Á S
 „Harcban a Sátánnal és a sátánistákkal!”
„A vallás és a hit, erőt és rendíthetetlen, legyőzhetetlen(!) elszántságot ad!”
„A Teremtő Jóisten és Teremtményei között nincs szükség közvetítőre!
Aki azt állítja, hogy erre szükség van; az hazug, és csaló!”

A Sátánnak és annak a földi képviselőinek jelszava;

„Minek gyilkoljunk, ha az eszmével is pusztíthatunk!”

(A „sátán” kifejezés magyarázata; „ésszel rendelkező gonosz”)

A SÁTÁN ÉS A SÁTÁNIZMUS FÖLDI HELYTARTÓJA ÉS SZÉKHELYE, A
VATICAN ÉS A MINDENKORI PÁPA!(*)
„Halott nyelv, halott lélek!”
(A „vatican” szó jelentése; „jövendőmondó”)
VICARIUS FILII DEI = 666! (*)

A Vatikán területe: 0,44 km², lakossága kb;1000 fő (zsidó)
Pénznem; 1 vatikáni líra = 100 centesimo, közforgalomban euró.
Hivatalos nyelv; latin, olasz.
Vallás: római katolikus (?!) vagyis „judeokeresztény” = „a parazitizmus vallása”
Gazdaság: A tőkés világ második legnagyobb valuta és aranytartalékával rendelkezik!
Érdekeltségei vannak főleg az olaszországi bankokban és földtulajdonokban.
Egyéb jövedelmi források: egyházi adók, adományok(?) kegyszer árusíitás, bélyeg kibocsájtás, idegenforgalom (és jelentős „papi” kémkedés és hírszerzés; pl;„gyónás”...)
Saját vasútállomása, rádióadója, újságja és fegyveres kommandója van!
(Azonkívül rádióteleszkópja Arizonában is, mert csak így képes kapcsolatban maradni explóziós „Urával”...sat-an-tenna...)                                          (666 = a Sátán száma)

„UGYANAZT AZ ÉRTÉKET TULAJDONÍTSÁTOK A PÉNZNEK, MINT A GANÉJNAK!”
(részlet; „Assisi Szent Ferenc élete”) (*)

„A pénzt ő a Gonoszság megtestesülésének(!) tekintette és ezt is tanácsolta.
Csalhatatlan szemmel megpillantotta a Mammon (sátáni pénzimádat) lélekölő mivoltát. Nála a birtoklás elutasítása,- minden hatalom képmutató megtestesítője,- a pénz elleni harcban érte el csúcspontját!”(*)                            
(Ez a Vatikán igazi valósága; ájtatoskodás kifelé, és korlátlan pénzimádat befelé...)
  
„CSAK AZ ERKÖLCS ÉS A MORÁL TESZ EMBERRÉ!” (*)
A SÁTÁN FÖLDI HELYTARTÓJÁNAK A LAKHELYE (*)
„Aki a lényeget nem érti, az a részleteket sem fogja!”

„Teljesen egyértelműen látszik a szervezett és irányított rosszindulat,- ártás,- vagyis az „ésszel rendelkező gonoszság” megnyilvánulása.
Nevezhetnénk akár Központi Irányításnak is.
Itt a Földön.
A fentiekből logikusan következik, hogy ennek a gonosz és rosszindulatú népségnek, kik még a szerelmet is képesek átváltoztatni torzjellemű unokákká,- itt a Földön kell, hogy
legyen egy Központi (bújtatott!) Irányítása, hogy napi kapcsolatban gonoszkodhasson, persze felügyelet alatt, hogy az még hatékonyabban menjen!
Nem gondolhatjuk azt azonban, hogy majd szépen ki is írják erre a központra, hogy ez a Sátán Földi helytartójának a „minisztériuma”, mert talán az emberiség ezt látva még teljesen jogosan, cselekvésre is elszánná magát...

Erdőben sem rejthetnék el, mert hiszen ahogyan azt a zsidó a „főnökétől”,- „Urától”- látja, ő is szeretne hivalkodni a gazdagságával, hatalmával és jólétével, hiszen ez az ő példaképe!
Láttatnia kell tehát magát, imádtatnia kell magát, tetszelegnie kell magának a jólétében és
hatalmában, utazni a világban, a kezét csókoltatnia, hogy teljes legyen a kielégülése...
Mivel jellemző tulajdonsága mind Urának, mind annak szolgájának a fennhéjázó hivalkodás, ezt csak csalással teheti meg, mert: „Csalással viselj háborút!”(*)

Mutatnia kell hatalmát, jelenlétét, és mindent látó szemét(!), érvényesítenie kell befolyását,
de úgy, hogy csak azok lássák, akikre tartozik, míg másoknak, - a normális, és jóérzésű
embereknek,- megtévesztésből csak jelmez legyen, egy olyan jelmez, amely eltakarja a
sátáni gonoszságot és a mohó korlátlan hatalomvágyat!
Ott kell, hogy legyenek mellette a sátánista alvezérei is, kik élvezkednek a népszerűségben és jólétben, és, hogy lássák; a gonoszság nagyon is kifizetődő cselekmény!
Ennek jutalma a Sátán után szabadon; a hatalom, jólét, élvezet, bíbor – bársony és nagy
aranyhegyek, miközben ezért az árulásért, az elárult még a kezüket is csókolgatja!”
„ Nekünk Teremtő Jóistenünk van ,és gondolom azzal is tisztában vagyunk, hogy nekik viszont egy vadszamárarcú(!), impotens, és gyűlölködő, nyomorék és állandóan hazudozó torzlényük, ki „repülő trónuson” közlekedik! (*) - Explózios technika! (*)
A kasztrált és előbőrhiányos - lásd a zsidók „vallásai” - Gonosz neve pedig roppant elgondolkoztató módon:
Jahve, ki maga a Sátán!
Földi Helytartója sem más személyében, mint a mindenkori(!) vatikáni (zsidó)pápa!
Ez a pápa a Sátánt imádtatja velünk a „Szentszéken”- trónuson(!)- keresztül!(*)
(A római vatikáni domb,- régebbi elnevezéssel „angyaldomb” vagy „angyalvár” egy rendkívüli bűnös hely volt, mert barlangjaiban - ott ahol most a vatikáni könyvtár(!) van - gyilkosságokat, sátánimádást(!) és erőszakos nőgyűlölő aberrált véres áldozatokat mutattak be!)

A     B  U  R  K  O  L  T     (emberellenes !)    F  A  J  I  H  Á  B  O  R  Ú   !
(Faji háború =„eszméjében, genetikájában, adottságában és céljában(!) való különbség!”)
        
LÉLEKMÉRGEZŐK ÉS NYOMORÍTÓK, A LÉLEK PROSTITUÁLTJAI...(*)
(a vatikáni hitgyűlölködés(!) papi álruhás ügynökei)

Céljuk és feladatuk az emberiség szellemi és testi felemelkedésének mindenképpeni akadályoztatása és az „ébredők” terrorisztikus elhallgattatása, megfélemlítése!
                                                                  
Ennek kivitelezése, és fenntartása többlépcsős, és működésében rejtett!  
Egyrészt befolyás alatt tartani, kihasználni és (rossz felé) irányítani a „hívőket”, tőlük információkat (neveket, címeket, gondolatokat, és különféle „reményeket” ) megtudni,esetleg pénzt kicsalni („egyházadó”),  mert itt önzetlen jószándékról szó sincs!
Másrészt hatástalanítani és kiábrándítani a ténylegesen vallásba menekülőket, de mindenképpen hitegetni, nehogy a sorsuk jobbítása érdekében,- az egyetlen hatékony megoldást választva - esetleg cselekedni is kezdjenek a nehéz és igazságtalan rabszolgasorsuk ellen!  A hitében megtört ember esendő és kiszolgáltatott, demoralizált! (*)

A legfontosabb azonban az Emberiség Szellemi Fejlődésének és Szabadságvágyának mindenképpeni és minden módon(!) történő elfojtása és akadályoztatása!
Ennek a legalantasabb és legburkoltabb eszköze volt - a most is meglévő(!) - terrorfegyvere a testi és lelki inkvizíció, a „terrorisztikus elrettentés!”

„A vatikáni zsinat végeredményben nem megszüntette, csak átalakította(!) az inkvizíciót,
mert, a Vatikánnak jogában áll elítélni bárkit is a világon a hite(!) miatt!”(*)
Ez a „Szent Hivatal” 1965-ös újkori állásfoglalása!
Gondoljunk csak ebbe bele!

„A Szent Hivatal ugyan megváltoztatta a nevét, de az alapját képező ideológia megmaradt.
Módszereit tekintve semmit sem változott, kifelé még álszentebb mint valaha!
Még mindig hitelt ad a névtelen feljelentéseknek(!), és szinte sohasem foglalkozik közvetlenül a vádlott igazával(!), viszont kijelentéseinek a visszavonását követeli és hallgatásra kényszeríti, továbbra is harmadrendű(!) teológusokat alkalmaz szakértőként és bíróként is!” (*)
(Dr. Paul Collins. 1997!)
                  EGY IGAZ HIT LÉTEZHET CSAK, ÉS EZ AZ IGAZSÁG HITE! (*)

Az első inkvizíciós perektől - nagyjából 1022.-től napjainkig, - a világban tomboló emberiség és fejlődésellenes(!) tevékenységet folytató „álközvetítő” és léleknyomorító vatikán bűnei égbekiáltóak és emberalatti(!) vadállati kegyetlenségről tanúskodnak!
A mindenféle országokban különféle címszavak alatt,- de többnyire vallásba csomagolt - politikai gyilkosságok áldozatai valójában jóval több, mint húszmillió(!) felett járnak!
(Nem számolva a hazug(!) „Keresztes Háborúk” és „erőszakosan térítettek” millióit!)
A vatikán élén majdnem mindig zsidófajú „pápa” állt, ki fajának ember-és nemzetgyűlöletét „keresztényi feladatnak” álcázva vitte végbe, de ezúttal már az emberiség egésze ellen!
(Lásd; „A magyarokat ki kell irtani!” a pozsonyi csata tényleges kiváltó oka.)

Az Egyház,a Lélektani Hadviselés elődje és mostani Emberiségellenes Központja,találta ki a kereszténység erkölcsének megnyomorítására a „krisztusi alázatot”, a megbocsátást, a beletörődést, a „mennyei üdvözülést” az alázatos magyarnak, hogy testét, lelkét a gonosz (zsidó)pap gondozására bízza! Képzelhetjük egy parazita felelősségét ebben!
A „megbocsájtást” Kalliston „pápa” agyalta ki, aki valójában szicíliai kőbányákból megszökött zsidófegyenc(!), bűnöző volt!(*)

Tehát egyáltalán nem meglepő, hogy I. (Nagy) Gergely pápa (590-604) pénzért osztogatta a bűnbocsánatot!
Vagyis akinek volt pénze, azt az Egyház feloldozta bűnei alól, akinek meg nem volt, az
pedig a „pokolra” jutott!  Ettől való félelmében olyan pénzéhes tehát a Vatikán?!
II.János Pál pápa 2000. március 12.-én(!) a Vatikánban egy ünnepi istentiszteleten ismerte be
Egyházának sorozatos, és folytatólagosan elkövetett emberellenes bűntetteit! 
Ezek a bűnök azokra az inkvizíciós terrorcselekményekre vonatkoztak, melyeket egy neves teológus és történész így méltatott:
„Az emberiség feljegyzéseiben fellelhető legsötétebb szégyenfoltok egyikének kell, hogy tekintsük! (Amit valójában parazita követett el(!), magát embernek álcázva!)
A kegyetlenség olyanfajta megnyilvánulásának, amely még a vadállatok között sem lelhető fel!”
(Az élősködő a tetteinek következményét az emberiségre hárítja!)
(Will Durrant)                 

„Semmi sem sértőbb egy zsidó számára, mint az igazság!”(*)
 
„Csak az erkölcs és morál tesz emberré!” (*)
  
Vajon hová tűnt el ez abból az Egyházból, amelyik a hit erkölcsiségét prédikálja?!
Azonban ne lepődjünk meg, mert tudjuk az inkvizíció nem szűnt meg, csak nevében átalakult, mert ugyanolyan romlott (korrupt) most is a Vatikán, mint mindig is volt!
A sátánista vatikán nem mondhat le legeredményesebb terrorfegyveréről,- a bújtatott inkvizícióról,- mert valójában semmi sem változott csak mindössze a név. A célkitűzés ugyanaz maradt, az alattomos embergyűlölet, a hazug és haszonleső képmutatás:
„Minek gyilkoljunk, ha az eszmével is pusztíthatunk!”
És a gonosz eszme maradt, az emberiség szellemének és szabadságvágyának mindenképpeni akadályozása: „Csalással viselj háborút!” zsidó (parazita) megfelelésből!

„Ne higgy a Sátánnak! Ha hiszel benne, akkor meg is jelenik, te idézed meg félelmeddel!”
                           
A  V A T I K Á N V Á R O S I  C S E N D Ő R S É G(*)
(Corpo della Gendarmeria dello Stato della Cittá del Vaticano)

„Biztonsági és rendőrségi egység”

Eredetileg 1816.-ban alapították, a mostanit 1971.-ben, majd számos „korszerűsítés” következett, a „kor kihívásainak” megfelelően...
Vezetőjük a „Főfelügyelő” és a vatikánvárosi Állami Pápai Bizottság alá vannak rendelve, körülbelül 130 fővel és jelmondatuk;  „Fides et Virtus”  („Hűség és Bátorság” durván fordítva.)
Ebből talán a fides (fidesz) érdekes itt nekünk, mely a mi olvasatunkban „zsidóhűséget” jelent, vagy a cigány szlengben „leskelődőt, megfigyelőt, falazót”, vagy mindkettőt...

A vatikáni autók rendszámjelzése CV, ezt nagyon jól jegyezzük meg!
Mert a dolog itt kezd érdekessé és elgondolkoztatóvá válni...
Ezek az autók diplomáciai mentességet élveznek, úgy mennek át a nemzetek határain, mintha azok ott sem lennének.
Nem számít, kit visznek, mit visznek, ki- vagy be, tehát bármit vagy bárkit, senkinek ehhez semmi köze.
Ugyan ki is gyanakodna a vatikán „szent és erkölcsös embereire”?
A Vatikán nemzetek felett álló(!) ( sátánista) zsidó terrorszervezet!(*)
Az „Urukat” szolgálják!(„Árnyék Világkormány” )
És a Nagy Probléma pontosan itt van!
Az ő „Uruk” nem a mi Urunk, az ő céljaik, nem a mi céljaink!(*)
Mostani Ügyeletes Helytartójuk,- a Sátán Földi Helytartója, Jorge Mario Bergoglio „argentin” jezsuita bíboros, aki valójában szintén zsidó, vagyis a 266(!)-ik pápa.
Nagyon rossz és balsejtelmű napon 2013. március13.-án lépett hivatalba, „Ferenc Pápa”néven,
vagyis szinte bizonyosan nem fogja az emberiség igazsága és felemelkedése érdekében megnyitni a Titkos Vatikáni Levéltárat!                                                                                                              
Pedig ott és akkor egy nap alatt kiderülhetne Az Emberiség Nagy Titka!(*)
Ott és akkor kiderülhetne az is, miért pont a magyar(!) az egyetlen elnyomott(!) elhallgattatott ártatlan olyan nemzet, amely mindig csak adott és adott az emberiségnek, és attól soha el nem vett, még harcban is a kegyelmi hadviselést alkalmazta, és mégis bűnös!
A magyart, a magyar nemzetet gyűlöltté tették és pontosan azok és azért, amiért ez a nép soha semmivel megvádolható nem volt; a jósága, a szeretete és a nagylelkűsége miatt!

A Vatikánvárosi Csendőrségnek van egy titkos különítménye, egy „terroristaellenes” úgynevezett „Gyorsreagálású Egysége” röviden a GIR...(*)
Szinte teljesen véletlenül tagjai zsidószármazásúak, kiképzésük zavaróan áttételesen a parazita zsidóállamhoz(!) kapcsolódik, ahogyan a fegyverzetük nagy része is...
Fajukban és felfogásukban - vagyis az emberiséget lenézik, és állatként kezelik - alkalmazkodnak a „Szentszék” elvárásaihoz, vagyis; „a Vatikánnak jogában áll elítélnie bárkit a hite miatt!” … ha az nem egyezik meg az általuk terjesztett hazugságokkal, ferdítésekkel!

Ennek tükrében nem kell egy villámszerű felismerés ahhoz, hogy megértsük, aki valami olyan kijelentést tesz, ne adj' Isten megvilágosodását(!) éli meg, hogy a Vatikán tulajdonképpen mi célból is van jelen itt a Földön, azt felkeresik hazájában(!) a GIR inkvizítorai!
Régebben KGB-nek, ÁVH-nak vagy Mossad-nak hívtuk volna. Ez mind zsidógyökerű!
Most a nemzetek felett álló Gondolatrendőrség, a GIR, a megújuló és korszerűbb inkvizíciós terrorista szervezet, „keresztényi állhatatosságba” csomagolva teszi ugyanezt!
(Jelenleg két „papból”, három besúgó, és ebből a háromból, négy zsidó...) (*)

Az, hogy tulajdonképpen a Vatikán micsoda is valójában az a fentiekből egyértelműen kiderül; „a Teremtő Jóisten és a teremtményei között nincs szükség közvetítőre!
Aki ezt állítja, az hazug és csaló!” (*) A Vatikán egy zsidó hírszerző testület!! (*)

„A Sátán legnagyobb sikere az, hogy elhitette, hogy nem létezik!”
(...a parazitának meg az, hogy őt is megilletik az emberi jogok...)
(Emberi Jog: a szabadsághoz, az önrendelkezéshez és az élethez való korlátlan jog!)
(*)
MIÉRT OLYAN GYŰLÖLETESEK A NÉMETEK MIND A MAI NAPIG?!
Miért kell gyűlölnünk őket? Talán csak nem azért, mert az emberiségért harcoltak?!
Dicsőség az Emberiség Szabadságáért harcoló nemzetek bátor katonahőseinek!

A   T U D Á S   É S   A   J Ó S Z Á N D É K   I N K V I Z I C I Ó J A !
Az emberi faj eltitkolt felépítése
(*)
 „A Német Harmadik Birodalom orvosai, jóval a korukat meghaladófelfedezéseket tettek.
 (Tudományos felfedező expedíciók a Himalájától az Antarktiszig, és az Északi Sarkig.)
 A természettudományos bevezetőben messzemenően tárgyilagosan megfogalmazzák  földi életünk alapvető törvényeit, és sokszínűségét.
Bőségét a változatos fajoknak, emlősöknek, halaknak és madaraknak, növényeknek.
Ez valóban nagyon káprázatos és teljes mértékben mindenki számára is érthető.
A tárgyalásban térnek rá az emberi fajokra és azok főbb jellemzőire, tulajdonságaira.
Három főbb csoportot, annak tizenkét kisebb csoportját és annak további hetvenkét(!) alfaját határozták meg, illetve vizsgálták meg antropológiai szempontból, majd mérték meg fizikálisan, illetve orvosilag és mentálisan is minősítették, osztályozták.
Óriási munka, tömérdek figyelemreméltó, és leellenőrzött(!) eredmény!                                                                                                                 
Ne lepődjünk meg tehát ez a mű hatalmas terjedelmű, és- tudomásunk szerint,- eddig még csak német nyelven jelent meg.
Kiderül belőle - a zsidóiskolákban belénk sulykoltakkal ellentétben - nem csak egyféle(!) ember él a földön és ráadásul egy időben is, hanem egy köztes parazitafaj is!(*)
Sajnos tájékozatlanságból keresztezhetőek is vagyunk velük, miáltal utódainkban súlyos torzulások, elkorcsosulások, elfajzások, öröklődő betegségek léphetnek fel!”
                                                               (*)
Nevezett mű tehát hatalmas terjedelmű és a Második Világháború utolsó éveiben tették
közre korlátozott számban, de eléggé korán ahhoz, hogy figyelmeztetni tudja az emberiséget a reá leselkedő alattomos emberi pestisre, biológiai-faji kockázatra!
Ez pedig a tényleges magyarázata a társadalmakba alattomosan beszivárgó és ott felszaporodó emberarcú parazita jelenlétére és társadalomrohasztó tevékenységére!(*)
(A „rágcsálószerű” szaporodása - „iker fialások” tömkelege” is - erre vezethető vissza!)
Ennek felismerőit(!) minősítette boszorkánynak, pogánynak, a zsidóvatikán inkvizíciója és koholt, nevetséges vádakkal küldte őket máglyára, vagy nyomorította meg, mert a hatalomba beszivárgott emberarcú parazita kegyetlensége és részvéttelensége, „még a vadállatokét is felülmúlja!” A parazita állat alatti morálja(!) itt mutatkozik meg igazán!(*)
                                                                 (*)
„Nyújtsuk a legegyszerűbb magyarázatot, mert általában az a helyes.
A „kultúrparazita” csoportja kiépítette uralmát a tudományos és oktatási világban.
Egyetlen olyan tanulmányt sem tűrne el, amely veszélyeztetné uralmának folytatását.
Először is tudjuk, hogy a parazitizmus létezik az emberiségben.
Másodszor, a parazita csoport zárt, (belülről) jól irányított. (Cionizmus=sátánizmus)
Harmadszor a parazita csoport, hogy megtartsa parazita helyzetét, bizonyos módon irányítania kell házigazdáját -”Csalással viselj háborút!” - mert egyetlen házigazda (nemzet) sem tűrné másképpen el a parazita jelenlétét.
A befolyás egyik nyilvánvaló formája lenne annak irányítása, hogy a házigazda (nemzet) mit gondol(!) mit olvas(!), miben hisz(!) oktatása, tanulása, szórakozása, vallása(!) és az új hírek felvétele során!” (Lásd; A média jelenleg hézagmentesen zsidókézben van!)
                                                                   (*)
„Azt is látjuk, hogy a parazita csoportot a gazdanép (nemzet) erkölcsösebb, okosabb tagjai folyamatosan leleplezik, mert a paraziták mindenfajta degenerációba beleesnek és ezáltal felismerhetőkké vállnak! (buzifelvonulás, hanukázás, idiotizmus, nemzetgyalázás).
A paraziták az őket felismerőket mindig alattomos, és burkolt formában - általában feltűnés nélkül próbálták meggyilkolni, olykor hazugsággal vagy gyűlöletkeltéssel, másokkal(!) megölettetni!” (*), esetleg a butaságban tartott(!) saját emberi(!) rendőrséggel!)

„Az emberarcú parazita jelszava „mindig csak vegyél el”(*)
Lepjen meg bennünket, ha ezt a jelszót megtaláljuk a parazita csoport irodalmában?
Most megkérdezzük az olvasót, melyik csoport jelenik meg újra és újra a történelemben, egyik kultúra után a másikban?
Melyik csoportot utálta a gazdanép (nemzet) mindig?
Melyik csoport szerepe volt gyakran meghatározó a nemzeti kultúrák hanyatlásában, felélésében és tönkremenésében, világháborúk kirobbantásában?
Melyik csoport kedvel és támogat mindenféle degenerációt, erkölcstelenséget, gyűlölködést és idiotizmust?(Lásd; Csak ott van zsidóutálat, ahol zsidó is van!)
Melyik csoport foglal el mindig bizonyos hatalmi pozíciókat a gazda(nemzet)testben?
És melyik csoport utasít el mindenféle alkotó tevékenységet bármely kultúrában, és ehelyett mindig hű marad jelszavához: „Mindig csak vegyél el!” és tagadja, hogy hasznos,vagy megfelelő ellenértéket nyújtson, és kivegye részét a nemzet építéséből?
A zsidók ismertek a fentiekről!”(*)

A Harmadik Birodalom fő bűne, hogy tudományosan is bizonyította, hogy a zsidók nem az emberi faj részei(!), hanem csak parazitái - élősködői(!) - annak!
A parazita nem ragadozó, hanem élősködő, és sem nem ember(!), sem nem állat!(*)
(Majomszerű - utánzó - és a patkány „rideg eszessége”, alkalmazkodóképessége(!).)
„Az álemberek emberszabásúak(!) de nem tartoznak az emberiséghez(!), tényleges kultúrájuk, zenéjük és nyelvük sincs, vándorló parazita felélő életmódot folytatnak,de biológiailag keresztezhetők más embercsoportokkal, kiknek megszületendő utódai ezután már nem lesznek alkalmasak az emberi társadalmakba történő beilleszkedésre, együttműködésre és alkotó teremtő munkára, vagyis elfajzanak!”(*)
                                                                   
Adolf Hitlera német nép lánglelkű és felelősségteljes vezére óvni akarta nemzete fiatalságát és életerejét, alkotóképességét és fejlődését. Ez roppant gyűlöletes...
Nem tűrte a nemzettestben a parazitizmus uralmát és gátat próbált emelni terjedése ellen, mert a parazita célkitűzései mindig ellentétesek az emberiségével! (*)
„A testileg és szellemileg beteg embernek nem szabad szenvedését a gyerekébe átültetnie!  A személyes döntés joga a fajfenntartási kötelességünkkel szemben háttérbe kell, hogy szoruljon! Egy egészséges nemzetnek, egészséges emberekre van szüksége!”
(*)
Megteremtette Ernst Rüdin és Madison Grant fajhigiéniás ismeretei alapján nemzete eugenetikai tanácsadását és szűrését, az örökletes és káros genetikai torzulások ellen.
                                          

A FAJI SZŰRÉS FONTOSSÁGA!
„A mentális betegség, mint örökletes betegség, zsidók és belterjes cigányok, veszélyeztetik leginkább egy nemzet egységét, alkotóképességét és faji fennmaradását!”
(*)
„Mindenkinek meg kell tennie a kötelességét a fajával szemben, ha nem akarja, hogy ősei templomainak tornyában elnémuljanak a harangok és atyáik házában idegen jövevények verjenek tanyát!
Tiszta fajú és vére jelentőségének tudatában lévőt, a zsidó sohasem tud leigázni, a zsidó csak a korcs népek(!) ura lesz. Ezért igyekszik tervszerűen(!), az egyedek(!)
mérgező fertőzésével(!) a faj színvonalát süllyeszteni!
Ha egy faj magát tisztán akarja tartani, azzal bebizonyítja életerejét, és élni akarását.”

A FIZIKAI MUNKA JELLEMFORMÁLÓ KÉPESSÉGE!

Azonban a Harmadik Birodalom nem irtotta, hanem csak munkára kényszerítette őket!
A zsidóság kollektív parazita betegsége nemcsak fizikai, hanem súlyosan mentális is.
A tipikusan parazita egyed nem rendelkezik homloklebennyel (limbus frontalis) a Harmadik Szem képességével, erkölcsi és morális emberi adományával!
Ez a megérzés, ráérzés, részvét, önkritika, logika, a munkavégzés, magasabb rendű központja vagyis „emberségünk” - együttműködésünk! - alapvető érzékszerve.
Homloklebeny nélkül tudunk beszélni, autót vezetni, de soha semmire „ráérezni” vagy önmagunktól alkotni és teremteni nem fogunk, „csak farigcsálni és gányolni tudunk!”
                                                                        (*)
(Vermontban 1848.-ban egy munkásnak acélcső ment át a koponyáján, elpusztítva a homloklebeny szövetét. Túlélte a balesetet de mentálisan „elzsidósodott”, vagyis mohóvá, harácsolóvá és érzéketlenné vált másokkal szemben, vagyis emberi parazitává, önfenntartó zombivá vált. Ezt a pusztulást nevezték el „lobotomyának” vagyis agykárosodásnak.
A sors szörnyű fintora, hogy a későbbiekben - a Második Világháború után- a zsidó pszichiáterek ezzel a módszerrel igyekeztek az őket felismerő embertársainkat „agyhalottá”tenni, nem egy esetben fajdalom csillapítás nélkül(!) jégcsákánnyal, vagy csak egyszerűen egy éles fémdarabbal a szemüregen keresztül behatolva szétroncsolni az Ideggondozó Intézetekben (!) emberi roncsokká téve a szerencsétleneket! (Lásd: Állat alatti morál!)
Asszonyokkal és gyerekekkel is ugyanezt megtették, ahogyan a kutyák esetében a „Pavlov - féle” reakciót kiváltani, aki szintén zsidóként előtte ártatlan kisgyerekeken kísérletezett!

A zsidóság a hatalomba beszivárogva a gazdanemzetet minden módon gyengíteni és alattomosan(!) degenerálni próbálja, a védekezési lehetőségét ezzel is rombolva.
Ezért mérgezi ivóvizünket (klór és fluor), ételeinket káliummal, hogy beteggé váljunk!
(Nevezett vegyi anyagok alapvetően gátolják(!) a szervezetünk egészséges működését!)

Hogy miért nem törődik a zsidóparazita tetteinek a következményével?
Erre többféle válasz is lehetséges;
 „...( a zsidó), amely ugyanolyan intelligens, mint a majom(!), aki csak azt az ágat látja,
amelyre éppen felmászik.” (*)
Nincs benne sem önkritika, sem logika, sem ráérzés tetteinek következményét illetően.
A parazitát alapból nem érdekli az általa okozott kár nagysága, mert akkor már nem lehetne eredményes parazita, egyébként fanatikusan hisz a saját öröklétében...(*)
(Tudat alatt mindenből többet vesz, felhalmoz, gyűjtöget, raktároz, mert telhetetlen...)
Azonban tudjuk, hogy a végső cél nem a hatalom vagy a pénz, hanem az élet kioltása, ez az emberarcú parazita végzete:együtt pusztulni az áldozatával, ha ezt neki mi hagyjuk!

Csalással viselj háborút!”; ez a Sátán(zsidóul Jahve) jelszava, mert ő maga is csaló!
Minél személytelenebbül teszi ezt, ez annál jobb, annál eredményesebb!
Fegyverük a gonosz és gyáva rosszindulat, valamint fajtársaik önkéntes(!) besúgása.
„ A zsidóparazita az őt befogadó nemzet természetes árulója!” (*)

„Mindig és kitartóan, már az első lépésben tagadják zsidóságukat, melyet kifelé nem fajnak, hanem vallásnak és kultúrának állítanak be, holott „kiválasztottságukat” logikátlanul mindig pontosan ők hangoztatják, miközben vérségi alapon szerveződnek.
Ellenünk, emberségünk ellen, társadalmunk ellen, békénk, emberi szabadságunk ellen!
A zsidónak nincs saját vallása, sem kultúrája, de még népzenéje, néptánca sem!
Mindig is parazitaként élt, ezért nincsenek fellelhető régészeti használati tárgyai sem!
Csak parazita telhetetlensége van és elképesztően jellemtelen haszonleső vágyakozása!
Mindent loptak ahol csak megfordultak, és ha együtt is éltek egy bármilyen néppel, annak minden vívmányát azonnal a magukénak követelték, miközben ők semmit sem építettek!

A tevékenységüket felfedőket először mindig nevetségessé és gyűlöltté próbálták tenni.
Majd következett a gazdasági,megélhetési ellehetetlenítés, a kiközösítés.
Mindig megpróbálták a nemzeti ügyért kiállókat besározni, esetleg megvenni, még vérbő
zsidónők felajánlásától sem riadtak vissza. (Trianon női közreműködői, „Eszter könyve”)
A cél mindig ugyanaz volt; a bármi áron történő elhallgattatás! (Lásd; inkvizíció...)
Akinek a sok „kellemetlenség” ellenére is maradt hite, azokat zsarolni, megfenyegetni,esetleg a hozzátartozóit és ismerőseit róla erőszakosan „leválasztani” próbálták.
Végső megoldásként előkerült a mérgezés, a „baleset”, később pedig - szinte mindenhol - a cigányokkal történő meggyilkoltatás, „szóváltásnak” történő beállítása!
Ahol zsidó van, ott cigány is van, és ez megfordítva is igaz, az „erkölcsük” ugyanaz...
(A zsidó mindenkor felhasználta a cigányt tervei alattomos, „piszkos” részéhez.)
Az emberarcú lelketlen parazitával harcolni, maga a hányinger...
Túlerőben szívtelenül és szadista módon kegyetlen és gyomorforgatóan embertelen.

(Lásd; a „hitrendőrség” inkvizíciós zsidóállatai, kínzási módszerei:Torquemada! sp.)
Szinte bármire képes, hogy védtelen áldozatát megalázza és lássa, hogy az a puszta életéért neki, a „kiválasztottnak” könyörögjön!
A cigány ugyanígy viselkedik. (Lásd; Dózsa György tüzes trónra vonszolását...)
Lerángatja oda a bűn mocskába, ahol ő otthon érzi magát, besározza, kigúnyolja, és amikor már a lelkét és önbecsülését is tönkretette, akkor és csakis akkor öli meg, de sohasem simán, sohasem gyorsan, hanem mindig gyötörve és kínozva!
Vesztett helyzetben gyáván siránkozik az életéért, de olyan hitványan, olyan jellemtelenül, hogy inkább undorral elfordul tőle az ember...
A zsidóparazita patkánymódra, mindig túlerőben és mindig alattomosan harcol.
Valójában ez nem is harc; a legmegfelelőbb szó erre talán a dögevők acsarkodása...
Ez a tapasztalat évezredes.

A   M Ó D S Z E R ;
(*)
A sátánista lélekmérgező szinte mindig kijátssza a vele szemben ébredők önvédelmének azonnali megkérdőjelezését, mi több annak „bűnnek”(!) történő beállítását, saját becsapott embertársai általi „megbélyegeztetését” és „társadalmi felháborodását”!
Amennyiben ez innen már ismerős, az nem a véletlen műve...
Ez a sátánista kiválogatott ellen tevékenysége a felismerés-felfedés-megvilágosodás, ha úgy tetszik az ő „apokalipszisük” ellen, valamint szánalomkeltés a haszon(!) érdekében!
(Apokalipszis; felfedés, megvilágosodás, felismerés...) (*)

A sátánista parazita fél az Igazság Fényétől, mint tudjuk, és ezért mindig próbálkozik a bűnei elleplezésének érdekében a: „múlt lezárása, fájdalmak elengedése” és „a halálunk előtti megbánás” című felelősség alóli kicsúszás meséjével, hogy a jogos és többszörösen is megérdemelt büntetését elkerülje!
Azonban ez nem lehetséges!
Figyelmeztetni szeretnénk minden parazitával fertőzött, keveredett, embertársunkat, hogy teljes szívükből és maradék lelkükből küzdjenek ez ellen, mert a dolognak nagyon komoly tétje van, mert létezik embertársaink elleni bűn és az azért járó komoly büntetés is!
Csak úgy tájékoztatásként, hogy mire számíthatnak a most még közömbösek;

I T É L E T  É S   B E T E L J  E S E D É S(*)
- (A harc kötelessége!) –

(Boldogok, akik háborúságot szenvednek az Igazságért, mert övék a Mennyeknek Országa)
 „ Az Isten Igazságos Bíróként megjutalmazza mindazt, ami jó, és megbünteti mindazt, ami rossz. Az ítéletre gyakran már a földi életben sor kerül, a tapasztalat azonban arra tanít, hogy az Isten az erényes embernek sok esetben boldogtalan életet ad, a bűnös megérdemelt büntetését pedig késlelteti,- nyilvánvalóan azért, mert az Isten útja nem azonos az emberekével,- az Isten nem rövid időszakokban számol, mint az emberek.
Az összes cselekedet végső megítélése nem ebben a világban, hanem a túlvilágon következik majd be.  A lélek a halál után, amikor már különvált a testtől, ítélet elé kerül, és tetteiért elnyeri jutalmát vagy büntetését.  Az igazak az örök életre mennek.
Boldogságuk az Isten közvetlen látásából áll, az iránta érzett változtathatatlan szeretetből.
Azok, akik a halálos bűn állapotában haltak meg, valamint akikből hiányzik az igaz hit, haláluk után a pokolra jutnak. Ott bűneik súlyától függően háromszoros büntetés a részük.
A súlyos vétkek végtelen gonoszságot tételeznek fel, ezért tehát végtelen büntetést érdemelnek. Ennek elviselésére azonban véges lény nem alkalmas.
Ezért ami a büntetés erejéből vagy nagyságából elvész, azt pótolja bizonyos mértékig az időtartam...                                                    

Az Isten nemcsak igazságosságát, hanem könyörületességét és bölcsességét is megmutatta azzal, hogy a súlyos vétkeket örökké tartó büntetéssel sújtja.                           
Sokan már eltévelyedtek volna, ha nincs ez a visszatartó erő...

A mennybe, a tisztítótűzbe és a pokolba az embernek halála után csak a lelke jut, a teste pedig porrá lesz.
Az Idők Végezetével azután a lélek ismét egyesül korábbi testével(!), amidőn az Isten, mindenhatósága révén, a testet feltámasztja.
Amiképpen Krisztus (aki parazita tehát nem lehetett...) feltámadott halottaiból, így történik majd, az összes emberrel is. Ez nemcsak Krisztus győzelmének teljességét bizonyítja a halál hatalmasságai felett, hanem azt is megmutatja, hogy nemcsak a lélek, hanem az egész ember elnyeri jutalmát és büntetését. A mennyei boldogság és a pokolbeli kín ugyanis sokkal erősebben érezhető, ha a lélek testtel is rendelkezik.(!)

Általánosan elismert, hogy az Isten mindenhatóságának nem okozhat semmiféle nehézséget, hogy azt, ami évszázadokkal korábban egy ember alkotórésze volt, az időközben végbement minden átalakulás ellenére ismét egésszé illessze össze.

A feltámadás testi mivolta minden tekintetben tökéletes, vagyis testüket nem torzítják el betegségek és sebek; a test teljesen kifejlett állapotban van; ez megfelel a viruló felnőttkornak, amelyben Krisztus feltámadt, ezért tehát a gyermekek teste eddig a korig tovább,az öregeké pedig visszafejlődik. (Niniveh:„A kőtáblák üzenete”)

Ez a test hallhatatlan és romolhatatlan, az igazaknál szenvedésre képtelen, tündöklő és fénytől körülvett, mindenen áthatoló, és nincs alávetve a nehézkedés törvényének - ezért
az üdvözültek képesek lebegni a levegőben - a gonoszoknál viszont a test fokozottabban hajlamos a szenvedésre, fénytelen és nyűg a lélek számára...”(*)

”És csak azoknak a népeknek lesz joguk a túlélésre és gyarapodásra, akik képesnek bizonyulnak a nemzetükből maradéktalanul kiiktatni a zsidó mérget.” (*)

„Nem az a fontos kérdés, hogy mi magunk többé vagy kevésbé hordozzuk-e az emberi faj tiszta örökségét; a kérdés, amellyel mindahányunknak szembesülnünk kell, hogy van e elégséges bátorságunk ahhoz(!), hogy a jövendő generációk számára egy faji és fajhigiéniai szempontból megtisztított világot hagyjunk hátra...
A fajelmélet (eugenetika) és a származásunkat vizsgáló kutatások(!) arra köteleznek minket, hogy ezzel az erővel ruházzuk fel az Új Emberi Nemességet(!) egy zsidómentes (parazitamentes) világban.” (*)

„Ennek az évezrednek a vége felé igen elszabadul a Sátán, és a római püspök Antikrisztussá lesz, még a kard hatalmával is...remélhető, hogy közel a Világvége,mivel ez az idő már nem fog letelni...”(*)...most az utolsó évezredben vagyunk!

Egy lehetséges magyarázat a Vatikán által rejtegetett(!)
E M B E R I S É G   N A G Y   T I T K Á R A(*)
(*)
„Szerződést kötöttünk a Sátánnal, és Szövetséget az Alvilággal” dicsekedtek befolyásukról a zsidók a földi uralkodóknak egykoron, a beférkőzésük érdekében!
Mit is jelent valójában ez a cselekedet a zsidó népség részéről?
Egyértelműen egy ellenséges szándékot a földi emberiséggel szemben, egy bújtatott és rendkívül alattomos(!) hadüzenetet a föld népeinek a kárára, pusztítására!

Ez már önmagában elégséges szándékaik, céljaik megítélésére!
Ennek kiváltó oka a vágyás a földi hatalomra és az emberiség mindennemű anyagi javaira, ingóságára és életterére, amit a parazita magától létrehozni nem tud!
Kik kötötték ezt a szerződést?
A megtestesült Gonosz, a Sátán maga, és egy emberiségellenes parazitafaj, amely sohasem volt az emberiség része, hanem csak undorító élősködője annak.
Ezt nevezik Nagy Egymásra Találásnak...
 
„Ahogyan a sátánista zsidók sem tartanak be semmilyen erkölcsi és morális isteni parancsolatot, törvényt, úgy azt maga a Sátán sem fogja betartani velük szemben, hiszen ő sem törvénytisztelő, hanem alattomosan törvény-és hitszegő, ahogyan arra az őt követőket is nevelte!
Tehát hiába kötöttek Szövetséget az Alvilággal és Szerződést a Sátánnal, amint megtették azt, amivel árthattak az emberiségnek - és rajta keresztül a Teremtő Jóistennek, vagyis valójában az Életnek(!) - rájuk is az egyértelmű pusztulás fog várni,hiszen anyagért(!) áldozták fel mindenüket!
(….) Ők is elárultak mindent és mindenkit, és végül ők is elárultatnak, és nem másért, mint azért, mert hitszegők kötöttek hitszegővel szerződést és árulók az árulóval! Ez a Sátán Törvénye a; a törvénytelenség és a becsapás, mert: „Csalással viselj háborút!
(….) Befolyását egyetlen dolognak köszönhette, hogy pusztán csak emberszerű kinézésével(!) emberi jogokat követelt magának, melyet embernek soha nem tartott be, hanem gúnyolta és megkérdőjelezte, attól mindig csak elhatárolódott önmagát „kiválasztottnak” állítva be, miközben ezzel takargatta embernek alkalmatlan kiválogatottságát!
Elkövetett bűne a saját fejére fog visszaszállni, mert tönkretéve az emberiséget, elveszíti az utolsó „kiváltságát”,- emberszerűségét(!),- amely kiemelte az anyag sötétjéből, valamint a lehetőségét a Sátántól (Jahve) történő megszabadulásra! (*)

A Sátán alattomosan,- és sátáni előrelátással,- alaposan becsapta a hitványlelkületű szolganépét, mert ő pontosan tudja, hogy mifélék...
A Sátán nem rendelkezik a Halál felett hatalommal, mert a Halál az Élet természetes része, és efelett csak az Élet Istenének - Teremtő Jóistenüknek - van hatalma!

A Sátán tehát hazudott, amikor örök életet és nagy gazdagságot ígért, élősködő, jellemtelen, parazita szolganépének, mert tisztában volt vele, hogy a Halált semmiféle módon elkerülni nem lehetséges!  (Halál = ítélkezés, megmérettetés!)

Mivel tehát a Halál, a Teremtés része(!) ezért a Teremtő Jóisten nyilvánvalóan nem jutalmazni, hanem büntetni fogja(!) a teremtményei és az Ő ellene vétkezőket!
A Halál felett gyakorolt hatalma értelmében, a benne hívőket, Törvényei betartóit, és az emberséges cselekedetek végrehajtóit fogja a Feltámadás, az Öröklét kegyében részesíteni és nem ennek bizonyított(!) ellenségeit!
A Halál ugyanis mindenkiért eljön.
A végső és megváltoztathatatlan(!) pofára esés az élősködő,hazudozó,gyűlölködő népség fajtársainak akkor fog bekövetkezni, amikor a személyes és megfordíthatatlan haláluk után - amikor már semmin változtatni nem lehetséges - a Teremtő Jóisten és az általuk irtott(!) emberiség Ítélőszéke előtt találják magukat!
Ez az Ítélkezés sokáig ezen ok miatt tartani nem fog...

A   S Á T Á N R Ó L   M A G Á R Ó L
(*)
Nézzük meg hát akkor a Sátán „személyét”, milyen is lehet valójában.
A Sátán még önmagának sem képes az Öröklétet biztosítani, mivel a Jóisten által neki  adományozott testet - melyet még árulása előtt kapott - megújítani képtelen!
Ezért tehát részleges testtel - állati és emberi keverék hasonlósága a vadszamáréhoz(!), ahogyan mindig is ábrázolták  - és „műbeültetésekkel” rendelkezik.
Maradt még néminemű „falon átjárási” képessége, bár ez az „implantátumok” miatt már csökkenő eredménnyel történik...(„Seth”=„szét”=”szétszór”= „összekever!”)
Testileg és mozgásában tehát alaposan korlátozott, torzkinézésű, kasztrált és előbőrhiányos(!),- nőgyűlölő is éppen ezért,- valamint „repülő trónuson” közlekedik.
Mivel ő is gyáván fél a Haláltól(!) mert „anyagias felépítésű”(!), arctalannak kell maradnia, ahogyan azt az általa trenírozott zsidófelbújtók is teszik!

(„Egy zsidó sohasem vállalja fel tettének következményeit!”)

Alkalmazott technikája az explózió (Anyagi Erő) ami roppant káros és pusztító a Föld természetére és élővilágára, mert idegen tőle!  (héber = „idegen!”)
Explózió: minden, ami káros anyag kibocsájtással, füsttel, robbanással, sugárzással, (ilyen a belsőégésű motor, gázturbina, nukleáris reaktor, rakétahajtómű stb,) és elnyomással, kihasználással(!) terrorral és erőszakkal, kizsákmányolással „működik”.
Ezek úgynevezett „fejletlen és alacsonyabb rendű technikák”.
A magasabb rendű a Szellemi Erő, ami minőséghez(!), emberi minőséghez köthető.
Azt sem megvenni, sem használni egy fejletlen élősködő véglény (parazita), sem pedig egy gonoszlelkületű pénzéhes torzjellem használni nem tud!
Ezt a Sátán, és az Őt a gazdagság, jólét és Öröklét reményében(!) szolgaian követő, moráljában és erkölcsében éppen ezért fejletlen (embertelen...) népség működtetni nem tudja, ahogyan a mi Szent Kárpát Hazánkat sem fogja tudni sohasem!

Ezért van szüksége a Vatikánnak - a Sátán Földi Helytartójának,- műholdas antennákra, hogy kapcsolatban maradjon az „Ő Urával!” a technika segítségével!
Értjük ugye a dolgot?  
A Vatikán és a Pápa nem a mi Jóistenünkkel van kapcsolatban, mert:
„A Teremtő Jóisten és teremtményei között nincs szükség közvetítőre!
Aki ezt állítja, az hazug és csaló, mert:”Csalással viselj háborút!”(*)
A Vatikán „elvi létalapja” a közvetítés...
  
Így már jobban érthető a Vatikán „nemzetek felett álló” mesterséges helyzete, valuta és aranyhegyei, rendőri és biztonsági (rejtett bérgyilkosi szervezete), valamint személyzetének, „papjainak” zsidó kötődése és inkvizíciójának évezredes (!) emberiség-és fejlődésellenes terrorja arcátlanul a „hitbe” csomagolva!

Amikor 2012. február 13.-án egy villám pontosan belecsapott a vatikáni kupolába, sokakban felmerült a kérdés, hogy ezt a Jóisten - mindennek a Teremtő Hatalma - vajon miért tette, hiszen a „Szentszék” elvileg őt képviselné?
Ez még csak egy implóziós figyelmeztetés volt az elsátánosodott Ratzingernek...

A Sátán „Repülő Trónusa”- amelyen hatalma fitogtatása érdekében, a szájukat tátó zsidókat megrepültette,- explóziós (káros) technikával működött és amely nyomot hagyott maga után a leszállása helyén. (Ezékiel)
Ezen a helyen kiégett a fű - elpusztult az élet még a föld mélyebb rétegeiben is - az ezt átélt, véletlenszerűen ott lévő emberek, pedig súlyosan megbetegedtek.
Ez a sugárfertőzés...(„A németek nem vetették be a kész(!) atombombájukat sem!”)

„Hess, Adolf Hitler majdani barátja és bizalmasa, élénken érdeklődött a nemzetjóléti eszmék (vagyis a nemzetszocializmus, zsidógyülöleti szóval, „náci”), az emberi fajelmélet, és nem utolsósorban az emberi (nemzeti) felemelkedéshez vezető ismeretek, tanok iránt, mint például a Vril implózió(!) határtalan ereje...(*)

Hess volt az aki Haushofer figyelmébe ajánlotta Adolf Hitler személyét, majd pedig bemutatta őket egymásnak.
A Harmadik Birodalom ekkor indult el az implózió, a Szellemi Erő dicsőséges útján.
„Viktor Schauberger úr meg fogja beszélni a dolgot két úrral, és holnap, vagy legkésőbb holnapután újra találkoznunk kell majd!
Ez a terv érdekel engem!
Mi, németek létre fogjuk hozni a Szellemi Erőre(!) alapozott emberi társadalmat!”
Mondta Adolf Hitler, a Vezér”.(*)
1936 „Vril” magyarul(!) = „Menyegző”(!)
(Hat év alatt(!) a Harmadik Birodalom el is jutott a Vril hajtómű alkalmazásához!)


Ezért a „jóindulatú” implóziós (Szellemi Erővel) működtetett „Vril járművek”- „már majdnem élőlények” - nem okoznak ilyet a természetazonosságuk(!) miatt.
A dolog érdekessége még az is, hogy a velük kapcsolatba kerülő emberek szellemileg és testileg is „megújhodtak” bölcsekké és boldogokká fejlődtek, testi bajaik eltűntek, a hajuk és fogaik újra teljessé váltak, vagyis jótékony hatást tapasztaltak meg ezen röpke isteni találkozás alatt!  (kapcsolódó „Hitler tényleges sorsa!?”)
                                                                      (*)
Tehát aki, „gonoszsággal, gyűlölettel, és hazug haszonleséssel fertőződött” meg az beteggé válik!
Ennek a következményeit „gyógyítják” a zsidóorvosok, a zsidó orvostudomány segítségével, zsidógyógyszerekkel, ami tüneti(!) és nem lényegi(!) kezelést ad, mivel ez világunk elzsidósodásának vegytiszta bizonyítéka!
(A „gyűlölködés”zsidóul = amennyiben jogos önvédelmet(!) merünk tanúsítani!)
Ezt köszönhetjük a gyanútlan párválasztásunknak, amikor születendő gyerekünk a fogantatás pillanatában már vesztett, nyomorult - beteg - helyzetben van!
(A nagyon-nagyon megutáltatott Harmadik Birodalom és Adolf Hitler is személyesen erre a rettenetes következményre hívta fel nemzete, és a világ figyelmét!)
                                                                       (*)
(Sok gyereknek már meg sem kellett volna születnie, mert személyes nyomorúságra, állandó felügyeletre, „szinte mindenre betegen” jött a világra, „fertőzött lélekkel!”)

Ennek a titoknak a további elhallgattatására, az emberi nyomorúság és békétlenség további sátáni fenntartására van szüksége a Vatikánnak bújtatott inkvizícióra és a zsidógyökerű - emberiség ellenes(!) - „judeókereszténység” folytatására!
(„A szkíta-magyarok a szívükben hordozzák az Isteni Törvényeket, és nem könyvekből olvasgatják azt!” - Jordanes)
                                                                       (*)
„Minden olyan szervezet, tömörülés, csoportosulás vagy nemesi gyülekezet, ahol nincs emberi-faji szűrés, újra visszatermeli az emberi társadalmak örök és megváltoztathatatlan halálos ellenségeit, az emberarcú lélektelen élősködőt, a zsidót!”(*)
„Hazánk cselekvési szabadsága a hatalomba beszivárgott első zsidóval szűnt meg!”
A zsidóparazita ugyanis csak parazita módon(!) tud gondolkodni és élni is! (*)
                                                                        (*)
Tudomásul kellene vennünk, meg kellene értenünk, és bele is kellene vésődnie a gondolkozásunkba annak, hogy az emberiség nemzetei között elvetett békétlenségeknek, ellenségeskedéseknek és hatalmas emberi veszteségekkel lefolytatott háborúknak egyetlen jól körvonalazható előzménye és oka van: „az emberi társadalmak döntéshozó és hatalmi rétegeibe beférkőzött mohó parazita tevékenysége, amely erkölcstelen és aberrált életszemléletén keresztül,szándékosan(!) hoz létre ilyen helyzeteket, a saját haszna(!) érdekében!” (*)
                                                                       (*)
Mivel a parazita a saját céljain és érdekein keresztül hoz döntéseket(!) az teljes mértékben alkalmas arra, hogy az emberi társadalmakban elvesse a gyűlölet, az ellenszenv és az igazságos mérlegelés hiányából adódó (morális) nézeteltéréseket!
Amikor már az országok többségének vezetési pontjaira befészkelődtek, akkor titokban egymással egyezkedve(!) a saját emberellenes céljaik érdekében(!) kirobbantanak fegyveres konfliktusokat, helyi vagy világméretű háborúkat - ilyen volt az első és a második Világháború is (!) - és a teljes mértékben a befolyásuk alatt tartott hírközlés felhasználásával tálalják a hazugságaikat a naiv(!) emberiségnek!
                                                                       (*)
A helyzet sokkal súlyosabbá vált a Második Világháború után, amikor a zsidók vezette USA, Anglia, Szovjetunió, Franciaország, és többek között a megszállt, csak nevében(!) Magyarország - és nem önrendelkező(!) Magyarország - hatalmi, döntési pontjait zsidófajú és zsidóértékrendet képviselő zsidócsahosokkal rakták tele!
Gyakorlatilag ezen a téren semmi sem változott, csak időközben még mélyebben belerágták magukat a nemzettestünkbe!  („Magyarország finom!”) (*)



                                                     
Mivel az emberarcú parazita tevékenysége összetett, ezért van szükség arra, hogy a Hármas Szabályt alkalmazzuk (III); „Megfigyelni, Beszéltetni, Cselekedtetni!”
Az élősködő „adottsága”, a szerepjátszó képessége; a behízelgés, a tolakodó jópofaság, a kéretlen jótékonykodás, és a szembetűnő, mindenképpen vezetni, dirigálni akarás, „vezérkedés” megnyilvánulása!  („a rangkórság megalomániája”)
Miközben gyakorlatilag semmihez sem ért, feltűnően kerüli az alkotó, teremtő munkát, mégis szinte mindenütt és mindent „vezetni és irányítani, uralni” akar!
                                                                        (*)
Ezek a beférkőzési eljárásai, ezért kell mindig a vezetőjelölt személyét vizsgálni, és csak utána azt, amit mond!
Nem az számít valójában tehát, hogy mit mondunk, hanem az, hogy ki(!) mondja,ugyanis ezen keresztül válik hitelessé az, amit(!) mond!
Véleménye mindenkinek lehet, de a vélemény mindig - és annak a módjai is(!) - személyhez, egyéniséghez és szándékhoz(!) kötött!
Csak és kizárólag ez után(!) szabad foglalkozni annak a tartalmával, amit mondott, ugyanis megint csak a személyisége az a kulcs, ami ezt számunkra érthetővé teszi!
(Például egy állami zsidóvezető(!), szinte szemmel látható, hogy hazudik, ferdít, befolyásol a beszéde alatt, mégis hitelt adunk neki, mert „ tekintélyelvűségünkön” keresztül feltételezzük az „igazmondását”, pontosan ezt valósítja meg!

„Legyünk erősek!
Nincs az az arcátlan és szemenszedett hazugság, amit egy „zsidópolitikus” meg ne tenne, ha abból előnye, vagy haszna keletkezik!” (*)

Az élősködő számára csak egy igazság létezik; amelyből előnye és haszna származik; ezért számára a „morál és erkölcs, vagy emberség(!)” nem is értelmezhető! (*)
                                                                       (*)
Az öltöny, a modorosság, a fülünkbe duruzsoló magyar szó, a háttérben álló zászlóerdő ne tévesszen meg minket! Ez mind csak kellék, és szemfényvesztés!
Az udvarias szavak mögött álló bújtatott(!) szándék az egyetlen, ami számít!
És a parazita célja, szándéka mindig és mindenhol csak egy lehet...
Csalással (hazugsággal) viselj háborút!” és ez alapból ellentétes az emberével!
                                                                     
„Egy napon légiók özönlik el a Földet és megsemmisítenek mindent, ami a Föld
Szellemi Fejlődését akadályozta.
Az Igazságos Hatalmasok vezetése alatt s a Törvényen Nevelkedett Tévedhetetlen
Emberek irányítják őket!”(*) „A  Menyegzői Seregek már a horizonton várakoznak!”

„Igazsággal viseljünk háborút!”                                (Az MNH alaptétele) (*)
„Vérrel a vérünkért!” („PM-AKIT”)                             (Az MNH alaptétele) (*)
„ A mi Vallásunk az Igazság kimondása!”                (Az MNH alaptétele)  (*)
„A parazita a Hazugságon keresztül jelent meg és az Igazságon keresztül fog eltűnni!”
„Minden zsidóellenesség emberszeretet, ezért minden emberszeretet zsidóellenes!”
„Egy hazug eszmén keresztül, hazug emberek(!) szállták meg orvul az országunkat!”

A Nemzeti Katonai Kémelhárítás ajánlásával. („A fajiháború katonai érintettség is!”)
METVB (Magyar Ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság)

Magyar Nemzeti Hadsereg, Katonai Kémelhárítás, Tiszti Kiadás (LH-119)

2013. június 21.


(*) = Felhasznált irodalom és máshonnan is származó idézetek
(!) = fontos részek;

 1) „Adolf Hitler politikai testamentuma”
 2.) „Assisi Szent Ferenc élete” + „Szentírás” (Károli Gáspár)
 4.) „Az öt világvallás”
 6.) „Harc a nemzetek ellen”
 7.) „Becsapva és elárulva”
 8.) „Talmud” (hitelesített változat)

AKI A LÉNYEGET NEM ÉRTI, AZ A RÉSZLETEKET SEM FOGJA!(*)
Mi az emberiség oldalán állunk, merjük hát végre felvállalni az emberségünket!
Nem elég elolvasni, megérteni és felfogni is kellene!
A parazitával fertőzött társadalmak(!) E M B E R T E L E N N É (!) válnak! (*)
Gondolkozzunk már emberek! A Harmadik Birodalom még a parazitákat sem irtotta,
a „szeretett és ájtatosságig tisztelt” (zsidó)pápai Vatikán pedig a benne hívő emberiséget milliószámra következetesen(!) és lelkiismeretlenül szörnyű kínok között!
Mi kell még az ébredéshez, mi kell még a gondolkozáshoz, az összefogáshoz?! (*)
Ismerd fel a környezeted emberarcú parazitáit, életed, lelked megnyomorítóit!
NYELVÜNK IGAZSÁGEREJE(!) TESZ KÉPESSÉ A VÉGSŐ GYŐZELEMRE!
MERJÜNK VÉGRE IGAZAT MONDANI! (*)
(*)

LE KELL GYŐZNÜNK A SÁTÁNT ÉS ANNAK AZ ESZMÉJÉT IS!

(„Nos, mi megnyitottuk az alattomos zsidó tályogot és a jövő hálás lesz nekünk!”)
Az emberi, társadalmi békétlenségek eltitkolt valódi oka(!) az emberi rangra emelt és  emberi jogokkal(!), hatalmi pozíciókkal visszaélő(!) emberarcú parazita jelenléte!(*)
Nagyon úgy néz ki, hogy még a vesztükbe rohanó és a minket vakon gyűlölő szolga népét is nekünk kell megmentenünk önön (jól megérdemelt...) végzetüktől !
A torzjellemű zsidóság a „cselekvési erő” a sátánizmus fenntartásában és terjesztésében,mert személyiségük fejletlensége következtében nem értik(!) a világunkat mozgató Erőket!                                                             
                                                                         (*)
A parazita szemével láttatják(!) velünk ezt a világot, és egy olyan úton indítottak el bennünket, amely teljes katasztrófához vezet, ha nem térünk észre időben!”

Eljön az idő, amikor belefáradunk, hogy a gusztustalan és önző zsidó kizsákmányoljon bennünket, és dolgos népünket, családunkat tönkretegye!
Ösztönös reakció ez, az undor reakciója az idegen ellen, aki megtagadja az alkalmazkodást és nem lesz része az egésznek, egy parazita ellen, aki vendéglátójára tapad, ráakaszkodik, és a végsőkig kizsákmányolja! Természete szerint a zsidó parazita, aki nem tud és nem is akar beolvadni.
A zsidónak feltűnő jellemzője, hogy- ellentétben más külföldiekkel,- mindenütt a menedéket adó közösség összes jogát követeli, s ugyanakkor mindig parazita marad!
Jogának tartja, hogy kétszínű játékot játsszon, és az egész világon egyedül ő követel ilyen kiváltságokat; „nekem ez jár!”
A zsidók minden további nélkül elfelejtik, hogy ezt az ellenük irányuló utálatot ők maguk provokálták ki! (….) ,és belehalunk(!) ha ezt nekik továbbra is hagyjuk!
A következményekért teljes mértékben őket terheli minden felelősség!”(*)

A   P A R A Z I T I Z M U S R Ó L

(Összefüggésében az 1945 utáni - napjainkig tartó(!) - eseményekre vonatkoztatva)
„Ma Magyarország az államilag betelepített(!!) zsidóinvázió(!) hálójában vergődik!”
                                                                 (*) 
„Eljárásunk egyik következménye az volt, hogy a zsidókat agresszivitásra késztette.
Tény, hogy ilyen hangulatban kevésbé veszélyes, mint amikor sunyi és alattomos.
Százszor jobb az a zsidó, aki nyíltan megvallja származását, mint az a gyalázatos fajta, amelyik azt állítja, hogy csupán vallásában(!) különbözik tőled.” (A.H.)
                                                                   (*)  
(….) „de semmi esetre sem jelenti azt, hogy a zsidók győzelme bizonyos, ha elveszítem ezt a háborút, mert akkor ők el fogják veszíteni a fejüket. Olyan arrogánsak lesznek, hogy violens reakciókat keltenek fel maguk ellen. Természetesen a polgárjogok igényével továbbra is minden országban kétszínű játékot fognak játszani, és a gőgjükről való lemondás nélkül továbbra is mindenek előtt a „választott nép” tagjai maradnak. A hamis, szégyenlős zsidó el fog tűnni, és helyette egy hencegő és fellengzős zsidó jelenik meg; és az utóbbi ugyanúgy vagy még kellemetlenebbül fog bűzleni, mint az előbbi. És ekkor ilyen körülmények között nem fenyeget az antiszemitizmus megszűnésének veszélye, mert ennek a zsidók maguk szítják a tüzét, és vigyáznak, hogy e tűz megfelelően tápláltassék.
Mielőtt a vele való szembenállás megszűnhetne, először magának a bajnak kell eltűnnie.                                            („Csak ott van zsidóutálat, ahol zsidó is van!”) (*)
És ebből a szempontból a zsidókban megbízhatunk, amíg ők élnek, az antiszemitizmus nem fog megszűnni!”(Antiszemitizmus = a felismert élősködő utálata) (*)
(részletek; Martin Borman „Adolf Hitler Politikai Testamentuma”. 1945. április 29.)
                                                                     (*)
„EGY EGÉSZSÉGES LELKÜLETŰ, ERKÖLCSÖS, IGAZ ÉS EGYSÉGES EMBERISÉG
KIDOLGOZZA MAGÁBÓL A PARAZITIZMUS MÉRGÉT, ÉS ELINDUL A FEJLŐDÉS,
A TEREMTŐ BÉKE ÚTJÁN: AZ ISTENI SZELLEMI ERŐ (VRIL) HATALMÁVAL!”(*)
                                                                     (*)  
Ennek most a gátja a mindennapi hazugság és a gyáva megélhetési erkölcstelenség!
A zsidófertőzött társadalom csak két lehetőséget hagy a benne élő embereknek;

„TÉRDELVE ÉLNI, VAGY ÁLLVA, EZ ELLEN HARCOLNI!” (*)
(*)